Sopianae Ifjúsági Egyesület
7632 Pécs Maléter Pál út 8.
Telefon: +36 30 3738 441
E-Mail: info@sopianae.com
Egyesületünk
A Sopiane Ifjúsági Egyesület 2007-ben alakult középiskolás és egyetemista fiatalok összefogásaként, azzal a céllal, hogy sokszínű rendezvények által felhívja az állampolgárok, elsősorban a diákok figyelmét a világban körülöttük zajló gyors változásokra, megismertesse velük a társadalomtudományok és a természettudományok szépségeit.
Haffner Tamás
elnök
A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának alkalmazott közgazdaságtan szakos hallgatója vagyok. Az Egyesület alakuló közgyűlésének felkérésére megalakulása óta az Egyesület elnöki feladatait látom el. Emelett Pécs MJ Város Közgyűlésének felkérésére a Kulturális Bizottság munkáját, mint szakértő segítem.
Vanner Tünde
alelnök
Kereskedelmi Szakmenedzserként végeztem, jelenleg egy pécsi lakástextil áruház vezetője vagyok. Az Egyesület megalakulása óta segítem annak munkáját, mint az Egyesület alelnöke. Fő feladatom a partnerszervezetekkel való kapcsolattartás és a programok előkészítésében való aktív közreműködés.
Rajczi Rudolf
alelnök
Alapítótagként a kezdetek óta részt veszek az Egyesület munkájában, a legkülönfélébb területeken. 2009 októberében a közgyűlés az Egyesület alelnökének választott. Alapítástól fogva gondozom az egyesület honlapjait, internetes megjelenéseit. A tavalyi év óta az Egyesület GLOBE Alumni programjának előkészítéséért felelek.

Mint az alapítók többsége, jómagam is a Janus Pannonius Gimnáziumban végeztem a 2009-es esztendőben, azóta a Pécsi Tudományegyetem gazdaságinformatikus szakos hallgatója vagyok.
Dokumentumok
Az Egyesület alapszabályát, a tagfelvételhez szükséges dokumentumokat, illetve egyesületünk beszámolóit PDF formátumban érheti el.

- Egyesületünk Alapszabálya
- Belépési nyilatkozat
- Szülői nyilatkozat
- 2009. évi közhasznúsági jelentés
© Sopianae Ifjúsági Egyesület | bejelentkezĂ©s